Franciaágy mellett lebegő világítás pár ezer forintból

A hálószoba átalakítás tervezése során a megfelelő világítást is alaposan átgondoltuk. A szoba közepére belógatott fényforrás mellett praktikus az ágy köré is lámpákat tervezni. Ez hasznos az esti olvasgatásnál, és a lefekvésre készülődésnél. Válasszunk olyan megoldást, amelynél kényelmesen tudjuk böngészni a kedvenc magazinunkat vagy könyvünket. Ugyanakkor a túlzottan erős fény sem előnyös, mert zavarja az alvás előtti relaxációt. A legáltalánosabb megoldás, ha az éjjeli szekrényre helyezünk el konnektorba dugható éjjeli lámpákat. Nekünk nagyon tetszenek a plafonról belógatott megoldások is. Az ágytámlával egy vonalban lebegő lámpaernyők légies hatásúak. Ráadásul a fény is kellemesebb szögből érkezik így.


Első feladatunk a megfelelő lámpaernyő vadászása volt. Hosszas böngészés után találtunk rá erre a fekete fémvázas darabra. Ekkor már kiválasztottuk a háromszög mintás tapétát. Ez a forma köszön vissza a ezen a lámpaburán is, ezért tetszett meg. A letisztult, szögletes kalitka forma belső váza egy textil ernyőt foglal körbe. Így oldal irányba kellemesen szórt fényt áraszt.

Ha az ágy mellé szeretnénk a lámpákat belógatni, akkor meg kell oldanunk a villanyvezeték megfelelő helyekre vezetését. Ez utólag sajnos csak fal vésés és javítás során kivitelezhető. Hacsak el nem tudunk rejteni a falak szélén némi kábelcsatornát. Azon törtük a fejünket, hogy miként kerülhetnénk el ezt. Végül kitaláltunk egy egyszerű koncepciót, ami megoldja a kábel elvezetést, ráadásul jópofán is néz ki. Ehhez segítségül hívtunk egy függönyrudat, amit a plafon alatt bő fél méterrel vízszintesen belógattuk az ágy fölé. A függesztéshez fekete műanyag láncot szereztünk be. Ezt kampókkal rögzítettük a plafonhoz. A rúd belsejében kényelmesen el tudtuk vezetni a szükséges villanyvezetéket. A lámpaernyő fölé zsinórkapcsolót kötöttünk be, amit az ágyban ülve is el lehet érni. Így mindkét lámpa egymástól függetlenül kapcsolható.


A mindennapos használatban jól bevált a lebegő lámpa kompozíció. Szerettünk volna a hálószobába is becsempészni valamilyen ipari hatású kiegészítőt. A fekete fém szerkezet megfelelő lett erre a célra. A nagy belmagasság miatt klasszul kitölti a teret. Ráadásul nem került olyan sokba mint egy készen vásárolt design világítótest. 

Az egyes alkatrészek olcsón beszerezhetők:
- 2 db lámpaernyő
- 1,5 m műanyag lánc
- 2 db fém kampó
- kb. 12 m fekete villanyvezeték, és sorkapocs (csoki)
- 2 db zsinórkapcsoló
- 2 db foglalat, és izzók

Ha tetszett a cikk, örülünk a megosztásnak. Kövess minket a Facebook-on, hogy ne maradj le az újdonságokról!
Franciaágy mellett lebegő világítás pár ezer forintból Franciaágy mellett lebegő világítás pár ezer forintból Reviewed by Vágj Bele! on április 30, 2019 Rating: 5
Üzemeltető: Blogger.