Aki egyszer belekóstol a házi kekszek világába, tudja, milyen egyszerű saját készítésű kekszet sütni. Viszonylag gyorsan összeállítható a tésztája, könnyű elkészíteni, és pontosan tudjuk, hogy miből készült, így nyugodtabban adhatjuk a gyerekeknek is akár, ha valami édes rágcsára vágynak. Ha tartjátok az ötórai tea szokást akkor délutáni nasiként, ha pedig nem, akkor bármelyik napszakra ajánlom. Ezt a kekszet mindenki imádni fogja. Hidd el, nem fogsz csalódni!
A tésztához: 15 dkg vaj/margarin, 7 dkg cukor, 2 evőkanál kandírozott gyömbér apróra vágva, 25 dkg liszt + a nyújtáshoz, fél teáskanál őrölt gyömbér, 5 dkg étcsokoládé, 1 evőkanál étolaj
A megadott mennyiség kb. 35-40 darab kekszhez elegendő.
1. A puha vajat/margarint habosra keverjük a cukorral, majd hozzáadjuk az apróra vágott kandírozott gyömbérrel és őrölt gyömbérrel elkevert lisztet.
2. Gyors mozdulatokkal sima tésztát gyúrunk belőle (ha nem akar összeállni, adhatunk hozzá 1 evőkanál hideg vizet), majd fóliába csomagolva 1 órára a hűtőbe tesszük.
3. A hűtőből kivéve hagyjuk kicsit melegedni (ha túl hideg, törik nyújtás közben), majd lisztezett felületen 3-4 mm vékonyra nyújtjuk, a kívánt formával kiszaggatjuk (vagy egyszerűen négyzetekre vágjuk).
4. A kekszeket sütőpapírral borított tepsire helyezzük, majd 170 C-ra előmelegített sütőben 13-15 perc alatt világosra sütjük.
Ha tetszett a cikk, örülünk a megosztásnak. Kövess minket a Facebook-on, hogy ne maradj le az újdonságokról!